Az állami gyermekjóléti tisztviselők kampányt indítottak a prostitúciót célzó gyermekkereskedelem és gyermekpornográfia elleni küzdelem tudatosságának növeléséért.

– Senki nem fordíthatja el többé a fejét – mondta az Illinois állambeli Gyermek és Családügyi Főosztály vezetője, Bobbie Gregg egy sajtótájékoztatón Chicagóban.

A megyei és a szövetségi bűnüldöző hatóságok támogatásával Gregg azzal a kéréssel fordult a polgárokhoz, hogy értesítsék a hivatalos szerveket, ha arra gyanakodnak, hogy egy gyermek emberkereskedelem áldozatává vált. – Nem tudunk segíteni azoknak a gyermekeknek, akikről nincs tudomásunk – mondta Gregg.

– Az átlagembernek fogalma sincs, mennyire elterjedt bűncselekmény ez – tette hozzá az FBI irodavezető-helyettese, Ricardo Pagan, aki az Gyermekek Ellen Elkövetett Erőszakos Bűncselekmények Munkacsoport chicagói irodájának vezetője. – Az elrabolt gyermekek néha alig több mint 9 évesek.

Tom Dart, Cook megye sheriffje elmondta, az irodája több mint háromszáz fiatalkorút talált meg és mentett ki a 2012 októberében alapított Gyermekvédelmi Gyorsreagálású Egység indítása óta. – Elkerülhetetlen, hogy a közvélemény végre felébredjen – mondta Dart. – Segítségre van szükségünk, be kell vonnunk a polgárokat is.

Cook megye államügyésze, Anita Alvarez elmondta, hogy 2010 óta az irodája 94 esetben emelt vádat szexuális célú gyermekkereskedelem miatt. Hozzátette: gyermekeket nem lehet vád alá helyezni prostitúció miatt, hiszen ők áldozatok és nem szándékos résztvevők. – Senki ne mondja nekünk, hogy egy 12 éves kislány magától lesz prostituált – mondta Alvarez.

(forrás: http://articles.chicagotribune.com/2014-05-20/news/chi-sex-trafficking-children-20140520_1_new-campaign-law-enforcement-child-protection)