A gyermekkori bántalmazás rengeteg káros hatással jár: azok a gyerekek, akiket rendszeresen megvernek, rosszabbul teljesítenek az iskolában, gyakrabban szoronganak és depressziósak, felnőve nagyobb eséllyel betegszenek meg tumoros vagy légzőszervi betegségekben, lesznek öngyilkosok, személyiségzavarosak, depressziósak. A generációkon átívelő láncot ráadásul nehéz megszakítani: a bántalmazott gyerekek felnőve gyakrabban lesznek maguk is bántalmazók vagy áldozatok.

Zsuzsát édesanyja verte rendszeresen, és felnőve nem kevés küzdelmébe került a továbblépés. Szerencsére nem mindenki sínyli meg egyformán az ilyen élményeket, mivel védőfaktorok is léteznek. Zsuzsa története kapcsán összeszedtük, mik azok, amik egy kicsit ellensúlyozhatják, csökkenthetik a bántalmazás káros hatásait.

Ki és hogyan bántott téged?
 
Leginkább az anyukám. Anyu nagyon indulatos volt és velünk szemben nem fogta vissza magát (mással persze ment neki): konkrétan a földszinten hallottam, ha valami baja volt a húgommal a negyediken. Ilyenkor sokszor fel sem mentem inkább. Mindig vert minket, főleg engem. A húgom koraszülött volt, sok gond volt vele, én meg kicsit hiperaktív, baromi fura gyerek.

Sokáig csak kézzel, később, úgy 10 éves korom után fakanállal, vállfával. Emellett folyamatosan gúnyolt a hiúságomért, hogy szép akarok lenni, hogy tudálékos vagyok, ellopta a naplómat és elolvasta, aztán nekem esett. Ha későn értem haza, kizárt a lakásból, konkrétan a pincében aludtam egyszer.

Gyerekkorodban mi segített a túlélésben?
 
A nagymamám valamennyire. Nem volt közeli kapcsolat, de békén hagyott, és anyám után már az is nagy szó volt. Szerencsém volt az óvónénikkel is, tehetségesnek tartottak, támogattak. Aztán az iskola nehéz volt az elején, unatkoztam, de negyediktől új helyre kerültem, ott sok nagyon jó tanár volt, akik elismertek és motiváltak. Volt anyámnak egy fiatalabb barátnője, Edit, ő is sokat segített nagyobb koromban. Azt hiszem, az számított a legtöbbet, hogy tudtam, okos vagyok. Később, felnőttkoromban a tudatos szembenézés segített: a sok könyv a témában, meg persze a terápia. És a saját gyerekeim, ők mindent megváltoztattak. az ő szeretetük valahogy kiegyenlített mindent.
 
Te is bántottad őket?
 
A válásom után darabjaimra estem, és ekkor én is bántottam a gyerekeimet. Nem tudom, hányszor vertem meg őket, de nem egyszer és nem kétszer. Dühből, ahogy anyám, azt hiszem, majdnem mindig bocsánatot kértem utána.
 
Az segített, hogy iszonyúan szégyelltem magam és tudtam, mennyire rossz nekik ez, hiszen én voltam a legfontosabb ember az életükben. Az még a nagyon fontos, ezt fokozatosan tanultam meg, hogy az ember kimondja, amit érez, akármilyen röhejesen hangzik, segít, hogy azt mondom, nagyon dühös vagyok rád, szétrobbanok és hasonlók és részletesen felsorolni, mi a baj. Illetve kimenni a szobából, párnába üvölteni, rugdosni a falat. Azt hiszem, soha-soha nem leszek annyira magam alatt, mint akkor, borzasztóan eszköztelen voltam.

Milyen terápiára jártál?
 
Terápiára először egy kortárssegítőhöz mentem el, pszichológus hallgató volt. Ott a néhányadik alkalommal történt meg, hogy azt mondtam, én nem kellettem senkinek gyerekkoromban. Szembesítés, összeomlás.
 
Akkor mondta a csaj, hogy menjek el terápiába, én meg tiltakoztam, hogy hát nem vagyok annyira rosszul. Végül elmentem. Mindig csak egyéni, aktív, tudatos munka volt, semmi képzelgés vagy kanapén szövegelés. Blokkokban haladtunk, évekig 10 alkalomra szerződtünk. 3 évig tartott, de még mindig visszamegyek, ha valami gond van, egy-két alkalomra. És szerintem az is terápiás, hogy sokat olvasok a témáról, szakirodalmat és személyes beszámolókat is.
 
Könyvek, testvérek, tehetség: a védő tényezők
 
A bántalmazás nem egyöntetűen hat a gyerekekre: felnőve sok bántalmazott fiúból és lányból lesz kedves, gondoskodó apuka vagy anyuka. Az, hogy egy gyerek mennyire sérül a bántalmazás következtében, sok tényezőtől függ, beleértve a bántalmazó kilétét, a bántalmazás gyakoriságát, erőszakosságát, időtartamát, és az esetenként kapcsolódó pszichés terrort. A szakértők szerint ezekkel szembenálló, védő tényezők is vannak, amelyek fennállása esetén a gyerek nagyobb eséllyel lesz képes kiheverni a vele történteket.
 •Egy normális felnőtt: jó védőfaktor a megbízható felnőttek jelenléte a gyerek életében: ezek lehetnek nagyszülők, pedagógusok, nagynéni-nagybácsi, barátok, a nem-bántalmazó szülő, vagy kedves szomszéd néni, de a helyi vallási közösség vezetője, vagy a nevelési tanácsadó pszichológusa is. A lényeg, hogy legyen egy jó szülő vagy szülőszerű figura. Sajnos sok bántalmazó igyekszik elszigetelni a családját a rokonoktól és a környezettől, ami csökkenti annak esélyét, hogy a gyermek felnőtt támogatóra találjon.
 •Kortárs kapcsolatok: sokat számítanak az olyan barátok, iskolatársak, akik értékelik a gyerek személyiségét, tulajdonságait, szeretnek vele lenni. Ezek a kapcsolatok növelik a gyermek önbizalmát, emellett a barátoktól olyan pozitív viselkedésformákat, kommunikációs készségeket, és megküzdési, akár dühkezelési stratégiákat sajátíthat el, amelyeket otthon a szülőktől nem tudott megtanulni.
 •Testvérek: sok bántalmazó szülő igyekszik megosztani, egymás ellen fordítani a testvéreket. Ha ez nem sikerül, és a testvérek inkább egységbe tömörülnek a bántalmazóval szemben, az még akkor is sokat segíthet, ha valódi ellenállást nem tudnak kifejteni, csak mondjuk este, a takaró alatt megbeszélik vagy plüssállataikkal eljátsszák a történteket, vagy a szülő egy-egy dührohama során sokatmondóan összenéznek.
 •Tehetség, intelligencia: a bántalmazott gyerekek öngyógyító képességét növeli, ha valamiben tehetségesek, valami iránt érdeklődnek: ez lehet sport, művészet, tudomány.
 •Igazságszolgáltatás: a szakértők szerint az is növeli a bántalmazott gyermekek öngyógyító képességét, ha a család különösen konstruktív reakcióval találkozik a bűnüldözés, a bíróság vagy a gyermekvédelem részéről, amely a bántalmazót tartja felelősnek. Ez a tény megerősíti a gyereket abban, hogy a szülő, aki verte őt, igazságtalanul járt el és ezért méltó büntetést kapott, vagyis segít abban, hogy a gyermek ne magát hibáztassa a bántalmazás miatt, de ne is abban a hitben nőjön fel, hogy nyugodtan és büntetlenül megverheti valaki a családtagjait.
 •Biztonságos környezet: nem meglepő, hogy a bántalmazott gyermekek felépülését segíti, ha válás vagy különköltözés révén „megszabadul” a bántalmazó szülőtől, és új környezete már nem veszélyes és félelemteli. Ezt azért kell kiemelni, mert ha például bántalmazó apa esetén anya és gyerek elmenekülnek otthonról, de továbbra is félelemben kell élniük, mert apa rendszeresen zaklatja és fenyegeti őket, az az öngyógyító képességet nem segíti elő.
 •Pszichoterápia: rendszeres kapcsolattartás egy megértő és elfogadó felnőttel már a bántalmazással teli gyermekkor során is valamennyire védő hatású, de a bántalmazás megszűnése után évekkel, évtizedekkel is hasznos. Minden életszakaszban különböző a pszichoterápia célja: gyermekkorban a támogatás, a trauma feldolgozása lehet a cél, bántalmazott gyermekként nevelt felnőttek gyakran azért fordulnak terapeutához, mert nem akarják megismételni szüleik hibáit.
 •Könyvek: a bántalmazásról szóló könyvek segítenek megérteni, elhelyezni a problémát. A bántalmazás dinamikájának megértése segít abban, hogy a bántalmazót, annak tetteit kritikával szemlélje az áldozat, azaz ne higgye el neki, hogy ő (a gyermek) szánalmas féreg, és apu teljes joggal rugdossa le a lépcsőn. Emellett az is gyógyító hatású, ha az olvasó szembesül vele, hogy nincs egyedül a világban a sorsával.

(forrás:http://divany.hu/poronty/2014/05/13/duhbol_utottem_ahogy_anyam_-_zsuzsa_tortenete/)