Hogy a Facebook tudja a nevünket, az nem újdonság. A fejlesztések azonban abba az irányba mutatnak: a közösségi oldal hamarosan minden tevékenységünkről tudni fog, időnként anélkül is, hogy ezt közvetlenül megadnánk neki.

A BuzzFeed összegyűjtötte azokat a dolgokat, amiket tud, illetve tudhat a Facebook mindenkiről, aki használja az oldalt. Vannak köztük teljesen természetesek is (pl. név), illetve több olyan, amiről egyértelmű, hogy tudja az oldal, de mégis kevesen gondolnak bele. És vannak olyan dolgok is, amikről csak akkor tud a Facebook, ha kifejezetten engedélyt adunk rá neki. Ám legtöbbeknek fogalmuk sincs az adatvédelmi beállítások fontosságáról, és minden további nélkül a Facebook, és sokszor a világ elé tárják például azt, hogy milyen értékes tárgyakat szereztek be, majd kicsit később, hogy mikor nincs senki a házban.
 
Íme tehát a BuzzFeed listájának kivonata, melynek nem is az egyes pontjai érdekesek – kit érdekel például az, ha valaki tisztában van vele, hogy milyen nyelveken beszélünk –, hanem úgy egyben az egész: ennyi mindent tudhat rólunk a Facebook, melynek mobil alkalmazásai (és így ismerőseink) gombnyomás nélkül tudhatják a helyünket, és még hallgatóznak is környezetünkben.
 1.
Teljes név és becenév (Néhány hónapja jóval nehezebb lett a keresők elől elrejtőzni)
 
2.
Születés helye és ideje
 
3.
Vallás
 
4.
Politikai szimpátia
 
5.
Beszélt nyelvek
 
6.
Telefonszám
 
7.
A mobil címjegyzékében lévő ismerősök elérhetőségei
 
8.
Feltöltött fotók
 
9.
Középiskola
 
10.
Érettségi éve (vagy ha nem sikerült az érettségi)
 
11.
Főiskola
 
12.
Diplomázás éve (vagy ha nem jött össze a diploma)
 
13.
Aktuális és korábbi munkahelyek
 
14.
Eljegyzés ideje és/vagy házasságkötés ideje
 
15.
Válás ideje
 
16.
Ha “nyílt” volt egy kapcsolat vagy ha “bonyolult”
 
17.
Szakítás ideje
 
18.
Aktuális és korábbi partnerkapcsolatok
 
19.
Családtagok
 
20.
Pontos lakcím és aktuális tartózkodási hely
 
21.
Saját weboldalak, blogok
 
22.
Megnézett (vagy megnézni tervezett) filmek és tévésorozatok
 
23.
Olvasott vagy elolvasni kívánt könyvek
 
24.
Meglátogatott helyek a világban
 
25.
Kedvenc közszereplők
 
26.
Kedvenc színészek/rendezők
 
27.
Kedvenc zenészek/együttesek
 
28.
Kedvenc sorozatok/filmek
 
29.
Kedvenc könyvek
 
30.
Kedvenc hírforrások
 
31.
A személyesen leginspirálóbbnak tartott emberek
 
32.
Kedvenc idézetek
 
33.
Kedvenc éttermek
 
34.
Kedvenc ételek
 
35.
Kedvenc weboldalak
 
36.
Kedvenc sportolók és csapatok
 
37.
Kedvenc ruházat
 
38.
Érdeklődési kör és kedvenc tevékenységek
 
39.
A felhasználó és az ismerősök valós idejű tartózkodási helye
 
40.
Az aktuálisan nézett tévéműsor
 
41.
Az aktuálisan hallgatott zene
 
42.
Minden kiposztolt állapotfrissítés tartalma
 
43.
A facebookos belépéssel használt oldalakon végzett tevékenység
 
44.
Arcalapú azonosításhoz szükséges paraméterek (fotók alapján)
 
45.
Az elküldött üzenetek címzettje és tartalma
 
46.
Kire keresett rá
 
47.
Milyen helyszínekre keresett rá
 
48.
Ki keresett ránk legtöbbször
 
49.
Ki a legjobb barátja (például a közös fotók, váltott üzenetek és egyéb paraméterek alapján)
 
50.
Milyen eseményekre hívják meg, és melyiken vesz részt
 
51.
Milyen oldalakat lájkol és milyeneket hoz létre
 
52.
Milyen csoportokban van, és milyeneket hoz létre
 
53.
Milyen hirdetésekre kattint
 
54.
Milyen oldalakat látogat meg a Facebookon kívül (az oldalakon elhelyezett facebookos kódsorok alapján, ezek szükségesek például a Like gomb elhelyezéséhez, de akkor is figyelnek, ha nem kattintunk a gombra)
 
55.
A ki nem töltött mezők adatai, ha valaki egy gombnyomással rákérdez, és csak neki elárulja

(forrás:HVG )